Konzultáció
A diagnosztikai hátterünk nemzetközi szinten is kimagasló, a legmodernebb képalkotó diagnosztikai szolgáltatások közé tartozik. Tapasztalt szakorvosaink olyan területekről érkeztek mint a Sportsebészet, Traumatológia, Ortopédia, Reumatológia vagy az Idegsebészet. A minél gyorsabb és pontosabb diagnózis elérése érdekében konzultálnak radiológus kollégáinkkal, hogy pácienseink számára szükség esetén, a lehető legrövidebb időn belül biztosíthassuk a rehabilitációt.
A diagnosztikai szakvélemény 8 órán belül a rendelkezésünkre áll, így kiemelkedően gyorsan tudunk sort keríteni a pácienssel való konzultációra. Ennek keretében összeállítunk egy -a számára leginkább megfelelő- programot, majd ezt követően a rehabilitáció azonnal elkezdhető.
Amennyiben nem történt még diagnosztikai vizsgálat és szükségesnek gondoljuk, úgy átirányítjuk a pácienst diagnosztikai központunkba, ahol a panaszának megfelelően lehetőség van az MRI, CT vagy Röntgen vizsgálatok elvégzésére. A diagnosztikai szakvélemény 8 órán belül a rendelkezésünkre áll, így kiemelkedően gyorsan tudunk sort keríteni a pácienssel való konzultációra. Ennek során, -a rendelkezésünkre álló dokumentumok, illetve a kezelőorvossal, radiológussal történő egyeztetés alapján- áttekintjük a kórelőzményeit, panaszait és fizikai vizsgálat keretében felmérjük a jelenlegi állapotát. A következő lépés annak függvénye, hogy a páciens problémája akut vagy krónikus fázisban van. Amennyiben akut fázisban van, és rendelkezik szakorvosi javaslattal, radiológiai szakvéleménnyel, úgy infúziós terápiára irányítjuk, valamint ezzel párhuzamosan megkezdjük a fizikoterápiás kezelést. A fizikoterápia elsődleges célja a gyulladás csökkentése, megszüntetése, mely történhet mágnesterápiával, lézerkezeléssel vagy lökéshullámterápiával, a panasz helyétől és jellegétől függően. Amint a gyulladást csökkentettük, megszüntettük, áttérhetünk a következő fázisra, amely lehet manuálterápia vagy gyógytorna, de sok esetben a kétfajta kezelés egymással párhuzamosan történő alkalmazásával érjük el a legnagyobb hatékonyságot. A kezelések során, a még esetlegesen gyulladásban lévő részeket nem érintve tudunk hatékonyan dolgozni az adott területeken. (Részletek az egyes kezeléstípusokról a gyógytorna, masszázsterápia valamint az eszközpark elnevezésű gombok alatt található majd, a weboldalon.)
A rehabilitáció tehát magában foglalja a manuálterápiát, gyógytornát, valamint a fizikoterápiás eszközök, -mint a lézer, lökéshullám, mágnes- használatát, hogy egy komplex, egymásra épülő és egymás hatását elősegítő rendszerrel, a lehető legrövidebb időn belül elérjük a pácienseink mozgásszabadságát és Ők elégedetten, egészségesen távozhassanak. 😊